Rácsos ágyból heverőre 2.

Első nekifutásra úgy tűnik jól alakult a dolog, és nem lesznek itt gondok. Lillám aludt ugyanúgy, ahogyan eddig, talán csak kicsit nehezebben aludt el, nyöszörgött, de sem hiszti nem volt, sem mászkálás. Mondjuk hálózsákban alszik, bár ez nem akadály, tud benne menni :) Mégsem jött át, sőt hajnalban amikor felébredt 6órakor, akkor is csak sírdogált. Vártam hátha átjön magától. Nem. Gondoltam akkor csak álmában sírdogál, átmentem betakarni, de akkor felnézett, tehát ébren van. Áthoztam magam mellé, hátha még visszaalszik egy órácskát, és nem is kellett neki 2x mondani. Apja helyén jól elterült és aludt még fél 8ig :) Reggel mikor felébredt, azonnal ment át a szobájába "megnénni ágyikóját" és bölcsibe indulásig szépen ott játszott. Pedig egyedül sosem szokott a szobájában játszani, most úgy tűnik nagyon tetszik neki a kis kuckója, úgy hogy örülök nagyon.
Mondjuk szerintem a gyerekkel kapcsolatos akármilyen fejlődéshez, nagy lépéshez 3 dolog kell:
1) a szülő akarja eléggé (nem csak, mert más is megcsinálja már, vagy mert elvárják)
2) a gyerek is akarja (mert agyilag, fejlettségileg is eljutott már arra a szintre)
3) ez a kettő együtt legyen meg, egyszerre, összhangban!
Lehet, hogy ez most így okoskodásnak tűnt, de sok mindenben megtapasztaltam már ezt, mióta Lilla van nekünk. Például rögtön ott van az egyedül elalvás dolga. Nagyon szerettem szoptatni, így persze, hogy jó érzés volt, ha rajtam csüngve aludt el. Közben persze akartam is, hogy ne így legyen, de nem eléggé. Amikor végre elhatároztam, hogy már pedig most már tényleg egyedül fog elaludni, akkor könnyen ment a dolog, 3 nap alatt hozzászokott, és onnantól kezdve aztán ő is akar, szeret egyedül elaludni. Most is, ha már álmos, mondja, hogy csucsulni, viszi az elefántját, magától kéredzkedik az ágyba, nincs könyörgés.
De így volt ez a cumival is. Én már terhességem alatt eldöntöttem, hogy nem fog a gyerekem cumizni, sok szempontból nem jó ugyanis nekik (persze sokból meg jó, de nálam erre billent a mérleg). Nem is adtam neki cumit (mondjuk a sikerhez hozzásegített az anyatejes táplálás ciciről, amit ráadásul én sosem számoltam, mértem, stb., hanem mindig akkor kapta, amikor kérte! Ha csak nyugtatónak kellett a cici, akkor azért kapta meg.) Egyszer viszont egy nyűgös nap után, nagy elgyengülésemben cumit adtam a  szájába, amitől azonnal öklendezni kezdett. Nem akarta. Rájöttem én sem akarom, nem is tudom miért erőltetem, úgy hogy miután ezt jól megbeszéltük, el is dobtam a cumit. Kb. 5x ha volt szájába később is, amikor megtanult mászni és talált magának egyet. Mindig azon röhögtem, hogy nem is tudja mit kell vele csinálni, szóval így nem lett cumis a gyerekem, mert sem én, sem ő nem akarta igazán.
Szerintem így lesz ez most a heverőn alvással is, pont jókor találtam el az ő hangulatát is, bennem már régóta érlelődik a dolog, így egyszerre egymásra talált megint az akaratunk :)
Fontos figyelni a babák/gyerekek jelzéseit, mert sokszor megmutatják ők, hogy mire vannak már készen és mire nem!