2014. július 13., vasárnap

Korai terhességi tünetek

Eddig is mindig mondtam, ezután meg még inkább hangoztatom, hogy annyira, de annyira irigylem azokat, akik hetekig-hónapokig (vagy éppen a szülésig) észre sem veszik, hogy várandósak!!..Na jó, ez így eléggé lesarkított gondolat, hiszen persze azért jó tudni, hogy babát vár az ember lánya és kétségkívül vannak jó dolgok is benne, bár ezt most még nem érzem. :( 
Mivel másodszor "csinálom", van egy kis összehasonlítási alapom is, de azt előre kell vetítsem, sajnos én azért úgy tűnik az a szenvedős terhes típus vagyok, ez van, na.

Első tünetek között szerepelhet sokaknál a beágyazódás megérzése és igen ilyen tényleg van!!! Én Lillát is megéreztem anno és most is, így tulajdonképpen már az 5. naptól tisztában vagyok a terhességemmel. Nem ördögtől való érzés is, egyszerűen csak másak vagyunk és nem tudom mitől függ, hogy ki megérzi, ki nem. Előző posztomban írtam, hogy én az ovulációt is mindig megéreztem, főleg szülés óta, azóta még inkább figyelek a testemre és a jelekre, amiket ad. Lilla esetében ugye még nem voltam vele tisztában, hogy az kis hasgörcs, ami napokig húzza a petefészkem tájékát az maga a beágyazódás, de a nőgyógyász felvilágosított, hogy igen, az az volt. Most pedig már rögtön tudtam miről van szó, nem kis meglepetésemre ugye. :) Innentől kezdve a férjemet volt nehéz meggyőzni, hogy itt bizony baba van a pocakban és nem is nagyon akarta elhinni, egészen az első pozitív tesztig, mert bár 3 negatívat megcsináltam addigra én mégis makacsul állítottam, hogy higgye el nekem, a testem nem hazudik.

A beágyazódásos alhasi görcsök után következő tünet lehet a mellek feszülése, érzékenysége. (Na ekkor már Andris is kezdett hitetlenkedni...:)) Most talán szembetűnőbb és hirtelenebb volt a változás, mint az első terhességem alatt. 

Egyértelmű jel ugye a menstruáció elmaradása, bár szakirodalmak szerint ez nem feltétlenül következik be, van aki, terhesen is vérzik. Én nem, hálistennek, gondolom ez a része a nőiességnek senkinek sem hiányzik. :)
A pozitív tesztre körülbelül ebben az időszakban vagy pár nappal később lehet számítani, addig ugyanis annyira alacsony a HCG szint a vizeletben, hogy nagy valószínűséggel nem mutatható ki. 

Fura tünet, de megjegyezném, hogy nekem ennél a terhességnél körülbelül a 4. hét környékén egyszerűen összekuszálódott az ízérzékelésem és sajnos azóta sem állt helyre. Ez annyit jelent, hogy sótlannak érzek mindent, ami sós is és túl édesnek mindent, ami mások szerint nem is az. Lillával nem emlékszem ilyenre, de határozottan nem is tetszik ez a tünet, komolyan mondom egy jóízűt nem tudtam enni 2 hónapja, mert semmit nem találok finomnak. :(

Mire írtam az elején, hogy jó azoknak, akik nem veszik észre...??? Természetesen a hányingerre, hányásra, amit sajnos úgy tűnik én nem tudok megúszni. Még Lilla előtt azt gondoltam, hogy én azon szerencsések között leszek, akiknek nincsenek ilyen tüneteik, mert rohadt jó gyomrom van, engem ugyan semmi nem tud megzavarni, még a terhesség sem.. Na ez akkor meg is dőlt a 7. héten. Lillával is és most a 7. héttől kezdtem el hányni, de vannak különbségek. Első terhességem alkalmával időnként hánytam csak, de folyamatosan rosszul voltam, égett a gyomrom mindentől és egészen pontosan emlékszem, hogy a 22. (!!!) hétig tartott. Reménykedtem én folyamatosan, ugye mindenki vigasztalt: "12 hetesen elmúlik"..ez nem jött be, "akkor majd, ha megmozdul elmúlik", ez sem jött be és teljes kétségbeesésben voltam, hogy én bizony még a szülőszobában is hányni fogok, de hálistennek azért lassan csak lecsengett ez a dolog. Bár a gyomorégés sajnos megmaradt a legvégéig. 
Most azt gondoltam, hogy amit egyszer már végigcsinált a szervezetem, arra emlékeznie kell és nem szabad, hogy még egyszer végigszenvedjem az egészet. Na persze... :( A 7. hétig megint nem volt semmi bajom, akkor mentem dokihoz is először, és komolyan mondom kezdem azt hinni, hogy nálam ez valami pszichés dolog, mert esküszöm, amint megláttam a csöppséget a monitoron és meghallottam a kis szívdobogását, azon nyomban elkezdődött a hányingerem. Visszagondolva Lillával is csak az első dokilátogatás után kezdődtek ezek a kellemetlenebb tünetek. Nos, azt kell, hogy mondjam ez most rosszabb, mint az első volt. Sajnos egyáltalán nem túlzok, amikor azt mondom, hogy 3 hete minden nap hányok, jobb esetben egyszer, rosszabban akár háromszor is. Mikor? Reggel tuti fix, de van, hogy este is, vagy éppen délután. Nálam teljesen megdönteni látszik az a fogalom, hogy reggeli rosszullét, hiszen én szinte folyamatosan rosszul vagyok.
Persze közben dolgozok, mert nem szeretném magam táppénzre kiíratni, bár biztos, hogy a hatékonyságom az utóbbi időben csökkent és a folyamatos rosszullétek miatt nem vagyok egy jó társaság sem. Amit természetesen közvetlen munkatársaim meg is jegyeztek, de valahogy úgy tűnt megértették a miértet, amikor kijelentettem, hogy ugyan mutassanak már egy olyan embert, aki három hete minden nap hány és mellette még jófej is marad. :( Szerintem nincs ilyen, de lehet, hogy én fogom fel túl negatívan. Mindenesetre alig várom, hogy ezen az időszakon túl legyek, mert nekem sem jó így, főleg, hogy vitaminokat sem bírok szedni, mert attól is hányingerem van, így természetesen féltem is a babát és rajta kívül magamat is. Mert nekem például a védőnő azt szokta mondani, hogy nem a babát védjük a vitaminokkal, hanem a mamát, a baba elveszi így is úgy is, ami kell neki, ha kell a tartalékokból. Na de a mama azt utána hogyan pótolja? Honnan veszíti el? Nos, ettől félek igazán... Féltem a fogaimat, az ínygyulladás Lillával is végigkísért, főleg szoptatáskor. A hajamban már most hirtelen több lett az ősz hajszál és az is tény, hogy bár a 10. hetet betöltöttem összvissz talán 1 kilót tudtam eddig hízni. De bízom benne, hogy alakulunk majd.

Egyet biztosan tudok: nagyon sok múlik az ember hozzáállásán, ezt előzőleg már megtanultam. Szóval most próbálom nem elhagyni magam és ahogy mondani szokták, szarul, de büszkén élni a mindennapokat. Reménykedem, hogy ezúttal tényleg nagykönyvi eset leszek és a 12. héten mintha soha nem is lettek volna, elmúlnak a rosszullétek is, kérlek drukkoljatok nekem ezért!

Addig is kitartást kívánok minden sorstársnak! 
Az első terhességem után már van egy plusz pozitív gondolatom, amit tudok mantrázni biztatásul:
Megéri végigcsinálni, mert az a pillanat, amikor először fogom majd a kezembe a kis jövevényt, mindenért kárpótolni fog, amit addig végigszenvedek vele!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése