2014. július 16., szerda

Változások a várandós gondozásban

Valószínűleg sokan tudjátok már, hogy július 1-től változás lépett be a várandós gondozásban, amibe én most pont beleesek...és nem örülök neki! Azért nem, mert nagyon úgy néz ki, hogy káosz van ilyen téren és mivel senki nem tudja, hogy mi a dolga, ezért természetesen az egészet a kismama (azaz én) szívja meg. 
A rendeletet ugyanis kiadták, de a megvalósítás menetéről állítólag konkrét tájékoztatást nem kaptak az érintettek (úgy mint védőnők, háziorvosok). 
(A rendelet maga itt olvasható.)
A változás lényegében annyiban állna, hogy beiktatták a háziorvost is a várandós gondozásba, sőt most már nekik kell a várandósságot végig kísérni. Az eddigiekkel ellentétben (ezt nem is nagyon értem miért), a nőgyógyászra kevesebb szerep jut. Eddig úgy volt, hogy nőgyógyászhoz kellett menni kb. havonta, védőnőhöz a meghatározott időpontokban (általában egy-egy kritikus vizsgálat után). A védőnő megírta és odaadta a beutalókat a vizsgálatokra. Most nem adhatja, hanem a háziorvos feladata lett a beutaló írása és a vizsgálatok nyomon követése. De mivel a várandós kiskönyvet továbbra is a védőnő vezeti, ezért majd minden vizsgálati eredménnyel nála is meg kell jelenni. Így végül is az lett az eredménye az egésznek, hogy duplán, ha nem triplán kell járni mindennel. Mert először ugye menjek a védőnőhöz, aki megmondja mi a következő vizsgálat, milyen határidővel, utána menjek a háziorvoshoz elkérni a beutalót, majd menjek a kiírt vizsgálatra, aztán az eredménnyel vissza a háziorvoshoz is és a védőnőhöz is. Természetesen a nőgyógyász sem marad azért ki teljesen, mert azért néha majd oda is elküldenek vizsgálatra, ami érthető, sőt szerintem elvárt lenne. Megmondom őszintén jobban éreztem magam Lillát várva, amikor havonta mentem nőgyógyászhoz, aki annak ellenére, hogy nem magán, hanem sztk-s orvos normálisan megvizsgált mindig. UH, méhszájvizsgálat, mellvizsgálat. Nagyobb biztonságérzetet adott az, hogy havonta egyszer látom a kis fejlődő porontyot, a többi kötelező vizsgálatot meg végigcsináltam, mert kellett és egy kismama ugye mindig szót fogad. :)
Ehhez képest most ott tartok, hogy már most a hátam közepére kívánom az egészet. Kezdődött azzal, hogy a védőnő közölte, hogy ő most már nem tud beutalót adni, menjek a háziorvoshoz. Természetesen jó előre felkészített, hogy a háziorvos sem lesz képben, hogy mit kell tennie. Igaza is lett. Ma mentem a háziorvoshoz, nem tudta mit keresek ott. Majd az lett a vége, hogy telefonon megbeszélték a védőnőmmel, hogy akkor találkoznak jövő héten és megbeszélik, hogy mi van, meg a védőnő odaadja a papírokat (gondolom beutaló mintákat???) és majd utána menjek vissza hozzá, mert akkor már okosabb lesz. A gond ugye nem csak az, hogy fölöslegesen járkálok rendelőkbe, meg üldögélek órákat és várakozok türelmesen, (miközben azt lesem milyen messze van a mosdó ajtó, ha hirtelen hánynom kell, akkor milyen gyorsan kell ugranom, hogy oda is érjek...) hanem közben a vizsgálatok időhöz vannak kötve. Meg általában regisztrációhoz is. Például itt a laborra kb. 4-5 hétre előre adnak időpontot, és nekem már meg van a fix időpontom, amit nem akarok azért áttenni máshová, mert éppen senkinek fogalma sincs, hogy milyen beutalót adjon és ki írja alá. De nem mehetek a 12. heti genetikai UH-ra sem a 13. héten, nyilván ez egyértelmű.
Szóval káosz van a rendszerben és tudom én, hogy nem a védőnő, meg nem is a háziorvos a hibás, de akkor ki? Azok akik a rendeletet alkotják? Lehet. Vagy megint csak az van, amit itt a magyar egészségügyi rendszerben már oly sokszor megtapasztaltunk: egyszerűsíteni akarnak, de helyette pont bonyolítani sikerül a dolgokat. A másik, hogy mindenki tart a felelősségtől, ezért egymásra mutogatnak, vagy éppen a másiktól várják a megoldást. Közben az eltűnik a háttérben, hogy akiről szó van, az is egy élőlény, akinek ebben az élethelyzetében pont nem erre a bizonytalanságra lenne szüksége, hanem arra, hogy olyan szakemberek vegyenek körbe, akikre bátran bízom magam, vagy bátran merek kérdezni. Nos, ha első gyerekemet várnám, azt hiszem kétségbe lennék esve ebben a helyzetben...
Nem tudom mennyivel lenne más a helyzet, ha fogadnék magán dokit, lehet, hogy akkor megúsznám ezt a hercehurcát, de sajnos nem vagyunk abban a helyzetben, hogy több tízezer forintot kifizessünk terhesgondozásonként. Sőt, bevallom őszintén, ha lenne annyi pénzünk, akkor sem fizetnék érte! Most lehet dobálni, hogy akkor miért csinálom végig, miért vállalok egyáltalán gyereket, stb... Nem mondom, hogy semmikor nem fizetnék dokinak, ha veszélyeztetett terhes lennék valamilyen okból kifolyólag akkor biztos. És akkor is, ha a kedvenc sztk-s dokim vállalna szülést. Évek óta hozzá járok, nagyon jó szakember, sosem csalódtam benne. Van magánrendelése is, de ezt nekem soha nem emlegette fel, soha nem utalt rá, hogy menjek oda. Lilla előtt megkérdeztem, hogy vállal-e szülést, de sajnos nem, már évek óta nem, mert ahol volt kórház, ott valamiért nincs jóban a szülészorvosokkal ezért évek óta nem vezet le szülést. Így én akkor úgy döntöttem, hogy akkor nem. Azért sem, mert a kistarcsai kórházban, ahová tartozunk, nem ismerek egy nőgyógyászt sem, hallomásra meg ki tudja...Nem biztos, hogy aki másnak tuti biztos jó orvos volt, az nekem is az lesz. Eljártam viszont szépen továbbra is az sztk-s orvoshoz terhesgondozásra és nem volt semmi gond. A kórházban van szülésfelkészítő tanfolyam, amire jártam, ott viszont legalább szülésznőkkel ismerkedhettünk meg, így végül szülésznőt választottunk. Egyáltalán nem bántam meg, nekem nagyon jó élmény volt az első szülésem, és majd ezt a következőt sem szeretném másképpen csinálni. Később majd leírom részletesen az első szülésélményt is. :)

Emellett az új várandós-gondozós rendelet mellett történt még változás: a 16. hétben végzett AFP-t eltörölték. Ez volt tulajdonképpen a down-kór szűrése, de állítólag sokszor adott fals, pontatlan eredményt és inkább csak riogatásra volt alkalmas. Igen ám, de akkor mégis mi van helyette? Mert valahogy csak ki kell szűrni, hogy nincs-e genetikai betegség a háttérben? Nos ez az...Van helyette, kombinált, vagy integrált teszt, de ezek nem TB támogatottak, de nyilván nem is kötelező elvégeztetni. Mégis ott bújik azért a kisördög, hogy "de mi van, ha..."...Így nem tud mit tenni a kismama, mint, hogy kinyitja a pénztárcáját és időpontot kér valamelyik magánklinikára kombinált tesztre. Ez az olcsóbb és ezt csinálják korábban, a 12. héten. Ez egy vérvételből történő genetikai rendellenesség vizsgálat, kombinálva egy 5D UH-gal. Az integráltban ha jól tudom plusz egy vérvétel van a 16. héten. Sokat nézelődtem neten, hol mennyi, találtam is jó pár helyet. Árban 15ezertől egészen 40ezerig vannak. Végül én a hepinet-hez kértem időpontot, 29-én megyek majd, utána beszámolok róla.

A fenti változásokhoz sok türelem kell most mind az egészségügyi dolgozók, mind a kismamák részéről. Nyilván előbb-utóbb kialakul a várandós gondozás új rendszere, remélhetőleg egyikőnknek sem kell majd az influenza szezonban a betegek közt várni a háziorvosra (mert jelenleg ez a veszély is fennáll, amíg nincsenek kijelölt várandós gondozós időpontok). 

5 megjegyzés:

  1. Jól megkavarták az egészet, a régi rendszer sem volt tökéletes, de mire ez majd bejáratódik, kiderülnek a buktatók... Igaz, hogy az AFP vizsgálatra voltak panaszok,hogy hamis eredményt adott, de tényleg nincs mindenkinek pénze kombinált tesztre. Azt nem értem, a strepcococcus szűrést miért kellett kivenni a rutinból? Azért egy sima szülésnél nem mindegy, jelen van-e a szervezetben vagy sem. Annak már utánakéreztem, mivel Zalán császárral született, a következő terhesség közepes kockázatú kategóriába lesz sorolva, így mindenképp kell majd a fokozott nőgyógyászati felügyelet. Értem én, hogy a szülésznők is ugyanabban a szakmában mozognak,de a szülész-nőgyógyászt pont erre találták ki. Nekem is nagy megnyugvás volt a havi ellenőrzés. (Gondolom a rendelet alkotói meg egytől egyig férfiak voltak...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A streptococcusról azért nem is írtam, mert bár olvastam én is,hogy eltörölték azt is, de a védőnőm állította, hogy az nem igaz...Bár ezek után, nem tudom mennyire vannak képben a változásokkal....
      Amúgy simán elképzelhetőnek tartom, hogy majd az is fizetős lesz!

      Törlés
    2. A férjem kórházban dolgozik, ő érdeklődte meg nekem a dolgokat, onnan tudom,hogy tényleg eltörlik a strepto szűrést is :(

      Törlés
  2. AFP nélkül sem maradnak a várandósok ingyenes Down-szűrés nélkül: a 12-13. heti ultrahangon (a megfelelő tárgyi és személyi feltételek mellet, értsd: jó géppel, jó szakemberrel) többet meg lehet tudni, mint az AFP-ből: http://downbaba.hu/wiki/%22Genetikai%22_ultrahang
    Az összes használatban levő szűrési eljárásról pedig itt egy táblázat:
    http://downbaba.hu/wiki/Magzati_sz%C5%B1r%C5%91elj%C3%A1r%C3%A1sok_%C3%B6sszefoglal%C3%B3_t%C3%A1bl%C3%A1zata
    Külön benne van az AFP is, és látható, hogy ez a legkevesésbé informatív.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj, hogy sok helyen nincsenek még profi ultrahang készülékek. Mi ráadásul úgy jártunk, hogy miután megtudták, hogy megyünk kombináltra, a 12 hetest meg sem csinálták. Nekem úgy tűnik, hogy tukmálják a kismamákat máshová...:(
      Köszi a linkeket! :)

      Törlés