2013. május 14., kedd

Gyerekek félelmei

Minden gyerek fél valamitől (és minden felnőtt is, csak van, aki nem vallja be! :)), viszont nem mindegy, hogy ezt a félelmét hogyan kezeljük. Amikor szülés-előkészítőre jártam, az egyik foglalkozáson egy gyerekpszichológus (vagy pszichiáter? sose tudom mi a különbség) arról beszélt, hogy a gyerekek félelmét egy szülő tudat alatt sajnos legtöbb esetben megerősíti, vagy éppen ő maga okozza. Erre azt hozta fel példának, hogy ha egy anyuka fél a kutyától és a séta közben, ha kutya mellett mennek el, akaratlanul is erősebben fogja meg a gyereke kezét, akkor ezzel azt az infot továbbítja, hogy a kutyától félni kell. Tudat alatt máris beletáplálta a gyerekbe, hogy a kutyától bizony tartani kell. Ez akkor nagyon megragadt bennem és próbálom nem átadni a félelmeimet (eléggé kiakadna szegény gyerek, ha tudná, hogy az anyja mennyi mindentől fél....), nem is volt eddig ilyen jellegű problémánk. A többi anyukának/babának gondot okozó félelmeket messze elkerültük: az én lányom csecsemőként a porszívó hangjára elaludt; az orrszívót a mai napig szereti, ő szereli össze; a gyógyszereket maga követeli és veszi be kanállal; az idegenektől nem fél(t eddig). Most viszont valami megváltozott és nem tudom, hogy alapból így kell-e lennie, hogy minden gyereknél eljön egy időszak, amikor félni kezd, vagy valamit elrontottam. Azzal kezdődött, hogy egyszer csak észrevettem, hogy eddig kikísért wc-re, most meg rohan el jó messzire, ha látja, hogy oda megyek. Rájöttem, hogy fél, amikor lehúzom! De hogy miért? Honnan jött ez? Egyszer felajánlottam neki, hogy ha szeretne, ráülhet ő is a wc-re. Lehet, hogy azóta? Nem tudom, mert nem találok összefüggést, csak később vettem észre, hogy a wctől tart. Lehet, hogy én rontottam el, elijesztettem? Aztán rájöttem, nem csak a wc-től fél, hanem a hangos konyhagépektől is. De hát eddig nem volt ilyen!!!! Eddig csodálta a botmixert!Most meg ha meglátja a kezemben már sírva elszalad és elbújik. Próbáltam megnyugtatni, megmutatni neki, hogy nem bánt. Elővettem a konyhai aprítót, annak talán kisebb a hangja, mint a botmixernek, de ugyanaz volt a reakció: Lilla remegve, krokodil könnyeket hullajtva, éktelen ordításban tört ki. Akkor reméltem, hogy ez csak egyszeri dolog, ilyen a hangulata, kész, van ez így. Hát nem...azóta kiderült, hogy ugyanúgy fél még mindig. Nem tudom, hogy miért, és nem tudom, hogy meddig fog ez tartani. Ráadásul újabban az idegenektől is kezd tartani. Nem sír, csak elbújik, amit ő úgy csinál, hogy szorosan becsukja a szemét. :) Azt hiszi, hogy ha ő nem lát valakit, akkor az őt sem látja. :)
Szóval az én bátor kislányom félős lett. Remélem hamar lecseng ez és nem fogja az egész életét végigkísérni. Bár, ha belegondolok én is féltem gyerekkoromban is pókoktól és most is félek. Emlékszem a nagymamámék kerti pottyantós wc-jébe csak úgy voltam hajlandó bemenni, ha előtte mama a szemem láttára kisöpörte a sarkokból a pókokat. Szóval nekem megmaradt az ez irányú félelmem (meg még sok miden mással kiegészült....), de ellenpéldaként meg öcsémet tudom felhozni, aki félt a traktoroktól! Esküszöm nem láttam még egy olyan kisfiút, aki a traktortól fél, hát öcsém sírva rohant be a kertből, ha hallotta, hogy az utcán egy traktor közelít. Öcsém most már 23 éves, és jelentem nem fél a traktortól :)
Hogy miért alakul ki a gyerekek félelme és mivel lehet megszüntetni azt, nem tudom. Hogy mi a jó taktika ennek kezelésére azt sem tudom, viszont én megfogadtam az első sorokban említett gyerekpszichológus tanácsát: nem erősítem meg Lillában a félelmet. Ha valamitől megijedek én magam, próbálom nem mutatni, jelezni felé. Ha pedig ő fél valamitől, akkor próbálom megnyugtatni, majd a félelme tárgyával megismertetni közelebbről, megmutatni, hogy nem bánt, stb. Talán így sikerül majd kigyógyítanom. Említettem már, hogy a porszívót szereti, nos egyszer attól is megijedt, mert véletlenül bekapcsolta és hirtelen felbőgött mellette, akkor is sírva elszaladt. Én azonnal megmutattam neki, hogy a porszívó nem bánt, semmi baj nem történt, csak ott azzal a gombbal kell bekapcsolni. Megsimogattuk, megnyugodott, hálistennek azóta sem fél a porszívótól. Szóval abban az esetben sikerült csírájában elfojtanom a félelmét. Remélem hamarosan a többivel is így lesz!

2 megjegyzés:

  1. Szerintem az normális, hogy az idegenektől fél. Lehet csak szégyenlős, azért, nem? Editke is elbújik, aztán 10 perc múlva már nem lehet levakarni az "idegenről", addigra megszokja vagy nem tudom. De ami abszurd, hogy a légytől fél (míg a pókokat bogarakat vígan "simogatja"), és nem tudjuk miért, de egész kicsi kora óta, hát remélem kinövi. Meg amúgy is, valamitől minden rendes nőnek félnie kell! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyemmeg a légytől félni :) Később szerintem viccesek lesznek ezek nekik, ha majd mondjuk, hogy mitől féltél.

      Törlés