Lilla megtanult nagyon szépen egyedül enni, már nem is hagyja, hogy én adjam a szájába a kanalat, sőt most már nem is tehetem bele én a kaját. Ő eszik szépen, egyedül, mint a nagyok :) És amilyen komolysággal tudja azt csinálni, hát nem semmi :)
Egyéb téren is sokat fejlődött, de ami számomra a legmeglepőbb az az, hogy a bölcsiben most már ő is normál bölcsis kiságyon alszik. Eddig őt járókában altatták, hiszen rácsos ágyhoz van szokva, ráadásul a nagyobb mérethez, meg én elképzelni sem tudtam eddig, hogy alszik el az én gyerekem bárhol, ahol fel tud állni, ki tud jönni, le tud lépni, egyszóval rácsmentes helyen!? De el tud, és kész..:) Áprilisban lesz új csoporttársa és a gondozó nénik emiatt Lillát megpróbálták kiszoktatni a rácsos ágyból, kell majd az új jövevénynek. Gondolták, van addig idejük, szépen fokozatosan. Erre elsőre sikerült, amin ezek szerint nem csak én, hanem ők is csodálkoztak. Főleg, hogy ébredés után sem akar Lilla kijönni az ágyból, amíg nem mondják neki, hogy felkelhetsz! :O Azt hiszem tavasszal így mi is átalakítjuk itthon a rácsos ágyat sima kisággyá, max. veszek hozzá leesésgátlót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése