2012. október 17., szerda

Megint alvásgondok

Már sokadszor küszködünk alvásproblémával, és meggyőződésem, hogy ennek mindig az az okozója, hogy más nem úgy altat, ahogy mondom!! :S
Én olyan mérges vagyok ilyenkor, mert egy ekkora babát még nagyon könnyen ki lehet zökkenteni a napirendből is, a szokásokból is.
Sokat aludt nélkülem, altatta apa, meg a nagyik is, gondolom nem úgy, hogy letették, és hagyták sírni, hanem kivették. Na már most én most 1 óra hosszát szenvedtem vele, mire elaludt. A múltkor már leírtam, hogy pár nap alatt megtanult egyedül elaludni, azzal a módszerrel, hogy hagyom sírni, majd 1-3-5-7, stb. percenként bemegyek, addig amíg szépen el nem alszik. Csak az első nap volt húzós, másnapra, harmadnapra szépen 2-3 perc alatt elaludt, különösebb hiszti nélkül...Csakhogy, úgy tűnik más nem bírja ezt  a 2-3 percet kivárni, és amint elgörbül a kis szája veszi is ki. Hát nem hülye ez a gyerek, "ha így is lehet aludni, akkor innentől így akarok", gondolta magában, és mostanában nem hajlandó megint csak ölben elaludni.

Szóval kezdhetem elölről az egész hercehurcát az alvással...csak most nem nagyon van erőm, idegrendszerem hozzá...Engem is totál felőröl a munkakeresés. :(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése