2014. május 3., szombat

Anyák napja

Nagyon Boldog Anyák napját szeretnék kívánni minden Anyatársamnak! :)

Lilláék a bölcsiben nem tartottak külön ünnepséget, de minden gyerkőcnek betanítottak egy anyáknapi verset, és szerdán délután azzal engedték el őket, hogy elmondták az anyukájuknak.
Lilla egy tünemény volt, mert mondták neki, hogy hangosan mondja el nekem, amit tanult, erre üvöltve (:D) előadta, miközben a kis cserepes virágot és kézzel készített fotós hűtőmágnest tartotta a kis kezében.
Mondanom sem kell, hogy könnyeket csalt a szemembe, de még a gondozónénik is pityeregtek.
Itthon aztán sikerült felvennem a versét:
Amúgy az egészben az volt a meglepetés még, hogy én előtte hiába kérdezgettem, nem mondta el, pedig tudtam, hogy valamivel készülnek...Szóval maximálisan sikerült titokban tartania!

Aki pedig nem értené a szöveget, itt a "felirat" hozzá :) :

"Aranyeső, jázminág,
kék nefelejcs, gyöngyvirág.
Bokrétába kötöm én,
édesanyák ünnepén.
Viruljatok, nyíljatok,
bimbók, rügyek, csillagok.
Anyácskámra kedvesen, hogy örökké szeressen!"

Egyébként egy Zelk Zoltán versből van rövidítve, az eredetit megtaláltam itt.

2 megjegyzés:

  1. Jajjjj, de nagyon édes Lilla! ÁÁÁÁÁÁ :D És a legcukibb, hogy én úgy hallom, hogy nem is azt mondja, hogy édesanyák ünnepén, hanem édesanyám ünnepén, hát übernagyoncuki!

    VálaszTörlés