Nagy szó ez nálunk, nehezen alakult, na de mint utóbb kiderült, nem a folyamattal volt gond, hanem a félelmeivel. Lilla ugyanis elég félős, sajnos már észrevettem, hogy sokszor látszólag ok nélkül pl. becsukja a szemét (ő ilyenkor elbújik), vagy épp visítani kezd, annyira megijed valamitől. Pl. így retteg a kukásautótól, az nálunk a visítva elszalad kategória. Az éjszakától (na nem ténylegesen, csak ha mondod neki, hogy éjszaka van, akkor megijed), ez a szembecsukós kategória. Na ugyanígy volt ő sokáig a wc-vel is, nagyon félt tőle. Anno ugyanis elkövettem azt hibát, hogy előtte húztam le a produktumot, amit ráadásul ugye ő csinált, tehát gondolom ez neki dupla trauma volt, hogy egyrészt az a "valami" belőle jött ki, másrészt meg én nemes egyszerűséggel lehúzom a wc-ben... Szegénykém akkor nagyon kétségbeeshetett és viccesnek tűnhet, de higgyétek el nem az. Azért írom le, hogy ne kövessétek el ugyanezt a hibát, amikor bilire szoktatnátok a gyerkőcöt!
Én sajnos csak később kezdtem el utánaolvasni, kérdezgetni, hogy mitől ijedhet meg a gyerek ilyen esetben, meg miért van az, hogy amikor tök jól haladtunk a bilizéssel, akkor egyszer csak megtorpant, sőt, hallani sem akart többet róla. Több szakoldalt olvastam, cikkeket nézegettem, gyerekpszichológusok blogjait olvastam, majd a bölcsis gondozónénivel is beszéltem és igen, akkor esett le, hogy itt én voltam a hibás. Nem tudtam ugyanis, hogy ez egy kicsi gyereknek mekkora traumát jelenthet, hiszen ők a pelusban még nem találkoznak azzal, ami kijön, nyilván először a bilin szembesül vele. Márpedig ez ilyenkor sokk-ként érheti, hiszen ő ezt úgy látja, hogy az a valami belőle távozott, ergo az övé. Ezért van az, hogy sok gyereknél ezután a trauma után csak nehezen megy a bilire szoktatás.
Nálunk tehát ez történt. Tavaly nyáron ugyanis Lilla már hajlandóságot mutatott a dologra, vettünk bilit, minden este szépen ráültünk, ismerkedtünk vele. Egyszer sikerült bele is pisilnie, nagyon büszkék voltunk, ő is magára, stb. Másnap kis unszolásra, bele is kakilt. Majd sírni kezdett. persze próbáltam vigasztalni, de közben jól megmutattam neki, hogy hogyan kell lehúzni a wc-n. Na ezzel hibát hibára halmoztam. :( Nem elég, hogy kicsit erőltettem is, még meg sem vigasztaltam igazán, sőt őszintén, nem is értettem, miért sír, hiszen most sikerült bilibe kakilnia, örülnie kéne, de még ráadásul azzal is szembesítettem, hogy mindaz amit produkált eltűnik a "süllyesztőben". Kész, trauma megvolt, Lillám innentől kezdve nem volt hajlandó sem a bilire ülni, sem a nyitott wc-ajtó előtt még csak megállni sem.
Én meg miután rájöttem, hogy itt tényleg sok dolgot nem jól kezeltem és az én hibám, hogy a gyerekem örökké wc-fóbiás lesz, azért megpróbáltam utánajárni a dolgoknak. Közben viszont elhatároztam, hogy erőltetni soha többé nem fogom.
A bilizést nem is erőltettem, de rájöttem arra, hogy ha wc-vel nem barátkozik meg, lehet örökre pelenkás marad, így azt viszont erőltettem. Na nem a wc-zést, hanem az ismerkedést a wc-vel, ami úgy zajlott, hogy minden nap bevittem, megnézegettük, le-fel hajtottuk az ülőkét, lehúztuk, dobtunk bele papírt, stb. Nos, az elején üvöltött, karmolva kapaszkodott a hátamba becsukott szemmel...de lassan elkezdett megnyugodni. Kb. egy hét után már kinyitotta a szemét, már odanézett. Majd kitaláltam, hogy ragasztunk matricát rá, akkor az már nagyon tetszett és eljutottunk odáig lassan-nagyon lassan, hogy le is merte húzni. Utána jött ez, hogy a bilit is felruházhatta, azt is kimatricázta olyanra, amilyenre szerette volna.
De sajnos még mindig nem akart hallani róla. Később újabb drasztikus módszerhez folyamodtam: megmutattam neki, mi van a pelusban. Szintén szembecsukás következett. Majd kaptunk kölcsön bilikönyvet, na ezt nagyon megszerette és el kellett neki mutogatni, hogy "Samunak a popóján ott van a lyuk, azon jön ki a kaki, amit utána büszkén a wc-be önt és integet utána". Úgy tűnt végre kezdi felfogni, hogy ez egy természetes dolog, nem kell tőle félni és tök normális, hogy ott kijön valami. Lassan elkezdtünk megint ráülni esténként a bilire, közben bilidalt hallgattunk. Ámde, amikor pisilnie kellett sírva könyörgött a gyerek pelenkáért és addig tartotta vissza, amíg nem kapott a feneke alá pelust.
Ekkor már minden mindegy alapon, ráhagytam..nem foglalkoztam vele, úgy voltam vele, majdcsak szobatiszta lesz egyszer az én gyerekem is, csaknem pelenkában akar majd férjhez menni...Nem erőltettem semmit, sőt, nem is beszéltünk róla. Én legalábbis nem. Persze a nagyszülők akárhányszor csak találkoztak, mindig ezzel kezdték, hogy "Lilla még mindig pelusod van-e", majd mikor ő büszkén közölte, hogy igen, akkor próbáltak ráhatni, hol így, hol úgy, hogy mutasson már valamit a bilibe. Persze, Lilla csakazértsem! :)
Szóval annyiban maradt a dolog, egészen addig, amíg fel nem vették Lillát az oviba. Na akkor már kicsit bepánikoltam, hiszen mindjárt itt van a szeptember...és az oké, hogy a bölcsiben foglalkoznak vele, meg pelusozzák, és bár az oviban is azt mondták, hogy nem feltétel a szobatisztaság, de amikor megtudtam, hogy 27-en lesznek egy csoportban, akkor már kicsit kétségbe estem. Mert miért pelenkázná az én gyerekemet türelmesen, miközben 26 másikkal is kell foglalkoznia?
Úgyhogy ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy már pedig itt az idő, Lillának szobatisztának kell lennie. Most már utóbb azt mondom ez volt az, ami idáig hiányzott: az én elszántságom!
Egyik délután hazavittem Lillát a bölcsiből, majd komoly nagylányhoz méltóan elbeszélgettem vele: mondtam neki, hogy lassan 3 éves ovis nagylány leszel és azok már tuti, hogy nem pelenkásak, meg amúgy is érett, okos kis fejed van, megérted, hogy most már aztán tényleg bilizni kell. Így innentől kezdve, délutánonként itthon nincs pelus, bugyiban leszel és bilire fogsz ülni. Először csak lesett nagy szemekkel, majd megértette, elment pelenkát keresni....talált, hozta, hogy de van... Erre fogtam, elvittem vásárolni! Vettünk bugyit: rózsaszínt, szívecskéset, nyuszisat, pöttyöset, millió félét, amelyik tetszett neki, azt megvettem...Másnap otthon eldugtam az összes pelenkát, hazahoztam Lillát a bölcsiből, lecseréltem a pelust bugyira. Aznap egy órán belül 4szer (!!!!) kellett átöltöztetnem, annyiszor csurgatott be, úgy tartogatta a pisit...Én mindvégig türelmesen, mosolyogva csináltam, közben magyaráztam, hogy nem baj, hát előfordul, de hidd el kislányom tényleg nincs itthon pelus, muszáj lesz bilibe pisilni, mert lassan elfogy a bugyi is, akkor mit adok rád. Nagy nehezen rászánta magát és végre sikerült magát elengednie, belepisilt egy hatalmas adagot! Én nagyon büszke voltam, megölelgettem, megdicsérgettem, megpuszilgattam, hogy nekem milyen okos-ügyes nagylányom van. Na, ez a körülrajongás nagyon megtetszett neki, mert egésze este ezt kérdezgette: "anya, büszke vagy rám?" Innentől már ment minden mint a karikacsapás, reggel ő kérte hadd pisiljen a bilibe, a bölcsiben szólt, hogy pisilnie kell, és nem viccelek 4 nap után eljutottunk odáig, hogy a bölcsiben pelus nélkül aludt!
Jelenleg ott tartunk, hogy már csak éjszakai alváshoz kap pelust, többnyire már száraz marad, lassan ezt is elhagyjuk. A kakival vannak még gondjai, időnként amikor elfelejtkezik magáról, belekakil a bilibe, de a legtöbb esetben, ahhoz pelust kér. Nem erőltetem, ráadom. Előbb-utóbb erről is leszokik.
Hosszúra sikerült ez a bejegyzés, de biztos vagyok benne, hogy nem csak én küzdöttem ezzel a biliproblémával, így remélem sok sortstársnak nyújtanak soraim biztatást, vigasztalást, segítséget!
3 pontban tudnám összefoglalni nektek a bilire szoktatás sikerét:
- Ne erőltesd! Soha, senkinek a javaslatára...Meg kell rá érnie agyilag. Ha készen lesz, észreveszed, jelezni fogja. Erőltetéssel nem mész semmire, sőt...
- Nyíltan tisztázd le vele, mi történik bilizéskor! Ismertesd meg a dologgal! Meséld el neki, hogyan lesz az ételből kaki, és utána az hová kerül, a wc-n keresztül. Nekik még nagyon fontos, hogy ezt megértsék, különben nagy traumát jelenthet neki, hogy "valamit elhagyott magából".
- Határozd el magad! ...és amikor elhatároztad magad, tartsd magad az elhatározásodhoz, ne inogj meg, ne tudjon megtörni. Ha már tudod, hogy agyilag érett rá, cseréld le a pelust bugyira. Előbb-utóbb meg fogja unni a nedves nadrágokat....Kitartást hozzá! :)
Remélem segít a bejegyzésem, ha van hasonló, vagy teljesen más tapasztalatotok a bilire szoktatással kapcsolatban, írjátok meg nyugodtan! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése