Ne haragudjatok,

hogy eltűntem. Továbbra is tobzódom az anyaság-munka-család-magány(ra vágyás) érzelmi hullámaiban. Egyik nap pörgök ezerrel, másik nap inkább depressziós vagyok és nem érzem magam sem jó anyának, sem jó feleségnek. Nem tudom másoknak is jött-e ilyen, vagy hasonló válság miután visszatért a munka világába, de engem ez most nagyon kikészít.. Mindenre számítottam ugyanis, csak erre nem. Amikor kiderült, hogy végre jöhetek, lesz munkám, megkönnyebbültem, hiszen végre ketten keresünk normálisan és persze az is jó érzéssel töltött el, hogy otthoni bezártságomnak vége, irány a szabad levegő!!! Én ugyanis nem vagyok otthonülős típus, elég volt bőven az a 20 hónap, azt meg már régen tudtam, hogy Lillámnak is elég volt annyi belőlem, ő is elvan a bölcsiben másokkal. Örültem, hogy új élmények várnak, hogy újraszervezhetem a hétköznapjaimat, hogy tervezhetek, hogy mozoghatok, hogy pöröghetek, hogy végre megint multifunkciós szerepkört tölthetek be és nem csak anya lehetek.
/Félreértés ne essék: szeretek anya lenni, nagyon-nagyon; DE: már azt több bejegyzésemben megírtam itt, hogy én nem vagyok az a tipikus anyaoroszlán. Én több szerepet szeretek egyszerre betölteni, lehet ez a horoszkópomból adódik??? (ikrek)/

Elkezdtem hát tervezni, beosztani a saját és családom idejét, hogy mindenkinek megfeleljen, de valahogy a megvalósításig nem jutottam. Pedig leírva, eltervezve olyan jól megoldható lenne, de a valóságban nem működik. Miért? Mert sokszor van bűntudatom amiatt, hogy nem foglalkozok annyit és úgy Lillával, mint amikor kettesben voltunk otthon. Mert most már más szerepben is teljesítenem kell, és mivel abszolút maximalista vagyok magammal szemben minden téren (tudom-tudom, hogy hosszú távon ebből muszáj leszek engedni) így ha valami mégsem úgy alakul, akkor jön a bűntudat. Például amiatt, hogy délután csak 5re érek vele haza, és reggel már negyed 8kor a bölcsiben van. Ami persze neki nem baj, legalábbis nincs vele gond, szeret menni, nem sír, nem tiltakozik, de mégsem felel meg annak a követelménynek, hogy csak 8 órát van bölcsiben a gyerek, hanem annál ugye ez azért több. Utána főzni kell, hát főzünk együtt, de van amikor ő megunja, ezért a nappaliban az ágyon kirakózok, és bár onnan lát engem közben és rendszerint beszélgetünk is, mégsem együtt vagyunk. Férjemnek a napi 3 óra bkv-zás is belezavar a terveimbe, hiszen reggel korábban megy, később jön, mint mi, ergo az együtt töltött idő még kevesebb. Főleg a hármasban együtt töltött idő. Ha jól kiszámolom, napi 2 egész óránk jut családilag egymásra és kb. ugyanennyi kettesben. Ez így elég elkeserítő, főleg most, amikor ráadásul egész hetes távollétei vannak munka miatt, úgy tűnik e hónap végéig biztosan, de lehet hosszabb távon is. Ami még rosszabb, mert így meg csak hétvégén találkozunk, amikorra én már fáradt vagyok, plusz olyankor tudnék végre magammal (a nem anyai énemmel, hanem egyedül a saját egommal) foglalkozni, ami miatt megint bűntudatom van, mert ha ilyenkor kérem, hogy hadd lehessek egyedül, én rövidítem a családilag együtt töltött időt.

Így most ott vagyok, hogy ebben az élethelyzetben két "választásom" van: vagy belesodródok a depresszióba, amit nagyon nem szeretnék, vagy túlpörgök, hogy ne legyen időm agyalni, csak sodródni az árral és mindenhol megfelelni. Én ez utóbbit választottam, így gyorsan iziben bevállaltam a PhD-m befejezését, így januárban megcsinálom a doktori szigorlatomat és remélhetőleg 2-3 hónapon belül magát a doktori védést is. Közben nagyon figyelek arra is, hogy egészségemet megőrizzem, és a rengeteg felgyűlt feszültséget tornával vezetem le, aminek az az eredménye, hogy mára kerek 52 kg-t mutat a mérleg, aminek férjem kevésbé, én viszont nagyon örülök. Sőt: szent elhatározásom, hogy nyárra visszanyerem a kockás hasamat is :D.

Még egyszer kérlek Titeket, ne haragudjatok az eltűnésért, ígérem összeszedem magam és pár napon belül visszatérek a gyereknevelés témakörébe tartozó írásokkal, ahogy már megszoktátok: a saját tapasztalataimon keresztül! :D

Addig is szép napokat Nektek!