nem írtam már, de nem sok minden újdonság történik velünk.
Egyedül talán annyi, hogy másfél hónapra megint egyedülálló anyaságra lettem kényszerítve, mert apja most is máshol teljesít szolgálatot. Persze hétvégére hazajár.
Karácsony hangulatom sincs így, hiszen pont addig lesz távol, a karácsony meg lévén családi ünnep, egyedül, illetve Lillával édeskettesben nem az igazi. Illetve itt elsősorban az adventre gondolok. Nem tudok így lélekben ráhangolódni, de lassan talán majd a hóval együtt megjön a hangulatom is.
Hétközben nagyon el tudok fáradni, reggel összeszedelőzködni, vinni Lillát bölcsibe, aztán munka, délután érte menni, főzni valami vacsit, foglalkozni vele, általában alig várom, hogy fürdés, alvás legyen, hogy egy órám magamra/takarításra/tanulásra is jusson. Nem irigylem az egyedülálló anyákat, akik ezt nap-mint nap csinálják, minden elismerésem.
Most hétvégére is annyira elfáradtam, hogy haza is küldtem őket nagyizni, hadd pihenjek egy kicsit. Persze pihenés nem tudom lesz-e, mert közben rájöttem hogy most főzhetek előre a hétre, meg vásárolni is kell. Illetve pénteken lesz egy vizsgám a munkahelyen, amire tanulni kell. Egyre inkább érzem úgy, hogy nagyon nehéz nekem az időmenedzselés, nem tudok elég időt fordítani fontos dolgokra, főleg úgy, hogy minden Lillától elcsent időt sajnálok és megbánok.
Lillával egyébként semmi gond, a dackorszak alábbhagyott, talán ő is érzi anyán, hogy fáradt. A szövege hatalmas, valamelyik nap például olyan dicséretet kaptam tőle, amit eddig soha senkitől:
"Anya, te olyan szép, óvatos vagy!" :)
aztán persze javította magát: "vagy inkább ügyes??"
Olyan cuki, ahogy sok helyzetben még keresi az odaillő szavakat, mert amiket hallott még nem biztos, hogy megfelelően tudja alkalmazni. Jókat nevetek rajta.
Tegnap este meg kikapcsolódásképpen gólyabáloztam, aminek az lett az eredménye, hogy megint csak rá kellett jönnöm milyen öreg vagyok :) Úgy megy az idő, hogy hihetetlen! Álltam az aula közepén és meglepetten néztem körbe, hogy mennyi fiatal jár egyetemre, aztán rájöttem, hogy ja igen...a mostani gólyáktól kb. 10 évvel vagyok idősebb...:D Nem baj, az Irie maffia koncert nagyon jó volt! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése