2013. július 5., péntek

Készülődés a gyerek nyaralására

Lilla jövő héten a szüleimnél lesz nélkülünk. Egyrészt, mert én írnám a doktorimat, másrészt, mert kell a gyerekmentes pihi (igen, ilyen szívtelen vagyok! :)), harmadrészt, mert a nagyiknak is jó lesz, stb... Nem ragozom a miérteket, megy és kész:)
Nálunk nem most lesz az első alaklom, hogy egyedül "nyaral" a nagyiéknál, volt már ott, amíg mi konferenciáztunk. Van aki már hamarabb is otthagyja másra több napra a babát, van, aki meg később sem, különbözőek vagyunk és én most nem is erről szeretnék írni.
Hanem arról, hogyan is kell erre rákészülni, főleg, ha először csináljuk? Mert hogy készülni kell...Remélem ezzel a kis összefoglalóval tudok egy kis segítséget nyújtani azoknak, akik még "kezdők" ebben.

Először is: ne csak magunkat készítsük fel lelkileg, hanem a gyereket is: ne akkor szembesüljön vele, amikor már ott van hagyva, hanem már előtte mondogassuk neki. Nekem meggyőződésem, hogy megérti, ha meg nem, akkor sem teszünk vele kárt, ha előtte pár nappal már elmondjuk neki, hogy "jövőhéten mamáéknál fogsz nyaralni". Mikor én ezt mondtam Lillának, ő nagy tudományosan közölte, hogy "meg papánál is", nehogy már ő kimaradjon :)

Másodszor: részletesen írjuk le a napirendet a nagyszülőknek! Egy ilyen kisgyereknek ugyanis fontos, hogy azért mert a környezet változik, a napirendje ne változzon. Több szakember is leírta már, hogy ezeknél az apróságoknál a dolgok egymásutánisága adja a biztonságérzetet, nem a pontos időzítés. De ha például itthon ebéd után alvás van, akkor igenis ott is fektessék le. (Lehet persze, hogy nem fog elaludni, vagy nem könnyen, az új környezet miatt, de fontos neki a sorrend miatt.) Én összeírom szépen, és nyomatékosan megkérem anyukámat, hogy a saját érdekében is tartsa be. Ha ugyanis ezeket nem így csinálja, akkor a gyerek nyűgös lesz estére, ami neki sem jó. Így ezzel kapcsolatban már nincs nagyszülői ellenkezés.
Csak egy példa a napirendre (Lilla 22 hónapos napirendje):
  • ébredés: fél7-fél 8
  • ébredés után reggeli tea/tejcsi
  • utána átöltözés
  • játék/séta/motorozás
  • uzsi
  • olvasgatás/játék/segít ebédet készíteni (ha nem bölcsiben van)
  • ebéd
  • ebéd után peluscsere/együtt húzzuk el a függönyt/lefektetem, 1-2 altatót énekelek/kimegyek/magától alszik el
  • ébredés után uzsi
  • uzsi után játszótér/homokozás/séta/madárlesés, stb.
  • segít vacsit készíteni
  • vacsi
  • vacsi után mesenézés
  • fürdés/újabban zuhanyzás, mert most azt szereti
  • utána esti tejcsi ivás
  • alvás
Ugyanígy össze kell írni az ételeit is, minden étkezéstípusra írok példát, plusz abszolút kedvenceket, amit használhatnak bónuszként, ha valamiért nem akarna enni. Leírom, hogy mit ihat, mit és mennyi nasit kaphat, mi az amit abszolút tilos (pl.: eper/málna/mogyoró Lillánál még nem jöhet szóba, erre mindig külön felhívom a figyelmet).
Lehet, hogy szájbarágósnak tűnik, de ha egy nagyi már régen babázott és az ő idejében még más dolgok voltak/más volt a szokás, akkor ő is hálás lesz érte, ha van mihez igazodnia és nem kell minden fél órában felhívnia, hogy most mit kapjon enni.

Legfontosabb az utazás előtt a gyerek dolgainak bepakolása, amire jó, ha előre listát írunk, nehogy valamit elfelejtsünk. Itt is jó, ha bebiztosítjuk magunkat pl. gyógyszerekkel is, még ha nem is beteg, de sose lehet tudni alapon, az elfér a táskába. Viszont nem érdemes fölöslegesen az egész ruhatárát bepakolni. Előtte mindenképpen nézünk előrejelzést az adott területre, és ahhoz mérjük a ruhatárat is. De ha 3 váltás ruhát pakolunk egy hétre, az is bőven elég, mert a nagyi is tud mosni! :) Max. vigyünk egy kis üveggel a megszokott mosószerünkből, hogy ne legyen gond belőle. Főleg, ha sensitivet használunk.

Lista amit be kell pakolni (1 hétre, nyáron, 2 év körüli gyereknek):
  • 3 rövid-ujjú body + 1 hosszú-ujjú rossz idő esetére
  • 3 póló, felső, blúz, ki minek hívja.
  • 3 rövidnaci + 2 játszós/koszolható naci + 1-2 hosszú tartaléknak
  • 1 kapucnis vastagabb pulcsi rossz idő esetére
  • zokni
  • pizsama
  • papucs, kinti cipő, szandi
  • utazóágy (ha nincs ott rendszeresített ágy neki)
  • nagyon fontos: a megszokott alvócuccai! Ezekre érdemes rászánni a helyet, mert sokkal nyugodtabban fog aludni a gyerkőc, ha a megszokott kispárnáján, a megszokott kistakarójával aludhat. Ne felejtsük el az alvós állatkát sem!!!
  • pelenka (ha kevés helyünk van, 1 napra valót tegyünk be, a többit ott is meg tudjuk venni), popsitörlő, pospsikenőcs
  • pár kedves játék. Ne azokat szedjük elő, amiket egyébként sem használ, hanem azokat vigyük, amiket nap, mint nap elővesz. Mi a kirakóit szoktuk vinni, meg a pötyit. 
  • Homokozókészlet, úszópelus (ezeket érdemes előre egyeztetni, lesz-e rá szükség).
  • Kedvenc mese/zene kiírva dvd-n, cd-n. Ne ez legyen a baj, hogy mamáéknál nincs Bogyó és babóca.
  • Gyereklázmérő, lázcsillapító kúp, alap gyógyszerek (pl. köhögésre), vitaminok, naptej.
  • Esti fürdetéshez szükséges dolgok: fürdetőkrém, sampon, testápoló.
  • Gyerek papírjai: TB kártya, oltási kiskönyv! (mert sose lehet tudni).
Ezután már csak az utazáshoz kell külön kis tatyóba bepakolni pár dolgot, amivel a hosszú úton le tudjuk kötni a gyereket, plusz enni és innivalót. Én be szoktam rakni a mágneses rajztáblát, meg egy pár leporellót. Útközben mellé ülök hátra, így nem kell hátrafelé dumálnom. Ha cserélünk és én vezetek, akkor meg az apja ül mellé. De próbáljuk úgy időzíteni, hogy ebéd után indulni és akkor az út felét minimum átalussza. Bár a 3 órás utat sajnos sosem aludta végig. Ha türelmetlen lett, nyűgös, akkor inkább álljunk meg többször pihenni, sétálni, minthogy a sofőr figyelmét is elterelje a sírás, hiszti!

Elköszönés: erre nincs jó tanácsom. :( Nekem meggyőződésem, hogy az elköszönés rossz a gyereknek, hiszen szembesül vele, hogy itt hagyják. Mi ezt legutóbb úgy oldottuk meg, hogy alvás közben hagytuk ott és valószínű most is így fogjuk. Lehet, hogy ez is kegyetlennek tűnik, viszont a visszajelzés alapján így nem volt gond, nem volt hiszti, hogy anyáék itt hagynak, felébred, max. megkérdezi, hogy hol vannak apáék, de azt a nagyiék elmagyarázzák, és mivel nem látott elmenni, hamarabb el lehet terelni a figyelmét.

 
 

5 megjegyzés:

  1. Jó kis összeírás ez! Mi havonta utazunk anyáékhoz, így már nem írok listát, akkor se, ha Editke egyedül megy, vagy ott marad, de nyilván elsőre azért jól jön. Én még a vitaminokat is leírtam anyának, mikor miből hány csepp. Én ragaszkodok hozzá, hogy elköszönjünk, és lássa is, hogy elmentünk, nálunk ezzel nem volt gond, Editke integetett, igaz nem volt túl boldog, de utána tudta, mert látta a szemével, hogy elmentünk, így nem is keresett. Nem szerettem volna alvás közben otthagyni, de kinek ez, kinek az jön be, nem vagyunk egyformák :) Jó pihit Lillának a papánál is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom ez amúgy gyerekfüggő is. Lilla akkor is sír, ha papáék mennek haza, mert ő is menni akar. Azt meg végképp nem szeretném, ha utánam is sírna. :( Így lehet, hogy becsapom, amikor lefektetem, de így legalább egyikőnk sem sír :D
      Majd ha nagyobb lesz, mi is integetünk :)

      Törlés
    2. A mamák után nálunk is nagy bőgés van, így ők sokszor csak úgy lelépnek :S De utánunk nem sír, azért ez vicces.... :D

      Törlés
  2. A nagyfiam 1,5 év körüli volt, amikor kezdő anyukaként belementem, hogy ne köszönjek el, amikor heti egy-két alkalommal Dédinél hagytam. Hiba volt. Utána évekig nem tudott megbocsátani neki. Sok kellemetlenség származott ebből: nem akart bejönni hozzá, a kocsiban hisztizett, ki sem akart szállni, puszit meg végképp nem adott neki.
    Már akkor is tudtam, hogy becsapás így elsettenkedni, de nem volt merszem szembehelyezkedni a férjem nagymamájával.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :( Remélem Lilla nem lesz ilyen, bár most még nagyon szeret a nagyiknál lenni. Igazából engem senki nem beszélt rá erre, magunktól "okoskodtuk" ki hogy így legyen...Majd legközelebb megpróbálunk egy elköszönőset is, hátha nem fog sírni utánunk. Nekem ez a nagy parám, hogy úgy hiányolni fog, így meg egész héten egyszer kérdezte meg, hogy anya hol van.

      Törlés