Amikor egy anya szenved :(

..és tudom, nem vagyok normális, nem hogy örülnék, hogy gyerek nélkül vagyunk, végre pihennék, vagy valami. De egyszerűen nem megy. Nem tudok pihenni. Mert amikor aludnom kellene, akkor is arra gondolok, hogy vajon mi van Lillával. Amúgy is stresszes ez az időszak....
És most amikor hazaértem, üres volt a lakás, ráadásul még apja is túlórázik. Hát komolyan mondom sírva fakadtam. Rossz ez a csend. Főleg, mert belegondoltam, hogy tulajdonképpen az egész nyarunk ilyen lesz. Mert 22től szünet van a bölcsiben. Nekünk mindkettőnknek új munkahely, nyilván esélytelen még az is, hogy egyáltalán megpróbáljunk szabit kérni. Így a 4 hét szünet alatt marad az a lehetőség, hogy Lilla 2 hétig anyóséknál, 2 hétig anyukáméknál lesz. Na ezen az eshetőségen még jobban sírva fakadtam. Nem mintha nem lenne jó helyen, na de egy teljes hónapig alig fogom látni az én csöpetkémet?????? :(

Na jó, nem sajnáltatom magam tovább, csak arra lennék kíváncsi, hogy normális ez, hogy ennyire szenvedek gyerek nélkül? Normális, hogy minden gondolatom körülötte forog, és nem tudok elszakadni a gondolattól, hogy mi van vele? Lesz ez jobb valaha?????