2012. december 10., hétfő

Első éjszaka nélkülem és bölcsiben alvás

Egyre jobban el van Lilla nélkülem, aminek én örülök is, meg nem is..Örülök, mert tök jó, hogy nem én vagyok neki a világ közepe, és bármikor rá tudom bízni másra úgy, hogy nem sír utánam órákat, de kicsit fáj is...Hogy nem én vagyok neki az egyetlen..:( Tudom önző vagyok...

Szóval pénteken apja bejelentette, hogy ő szombaton megy vadászni, de már pénteken hazamenne, hogy ne kelljen reggel korán kelnie. Én meg mondtam vigye Lillát is, ne én legyek megint egyedül vele, meg amúgy is jó lenne végre egy nagytakarítás. Persze nem gondoltam, hogy ő lazán rávágja, hogy oké.

Úgyhogy bepakoltam szépen Lillának, pénteken mentek szombat késő délután jöttek, és állítólag még csak nem is hiányolt. Bár tegyük hozzá egy 15 hónapos gyerek szerintem még nem tudja, mi az, hogy valaki hiányzik, így tulajdonképpen nem tudatosul benne, hogy nem vagyok, főleg, ha apa van. Este elaludt szépen magától, ahogy szokott, délelőtt, amíg apa vadászott, addig keresztanyja meg nagyanyja tutujgatták :) De azért amikor hazaértek megölelgetett, meg a saját kis babanyelvén valamit nagyon elkezdett magyarázni, hát biztos elmesélte milyen volt a hétvégéje :)

Viszont ezen felbuzdulva már nem aggódtam a bölcsi miatt sem, ma már hosszabb időre kellett otthagynom, pedig ugye egy hetet kihagytunk a betegség miatt. Annyira jól sikerült az otthagyás, hogy ott is aludt. Ugyanis Kriszti néni meg akarta neki mutatni az ágyat (a járókát, amiben aludni fog), Lilla persze elkezdett hisztizni. Erre Marcsi néni közölte, hogy ne vegyék ki, mert akkor meg majd mindig azt hiszi, hogy ha hiszti van, akkor kiveszik (és mondjuk valahol igaza van), szóval vártak, hogy abbahagyja, de ő 3 perc múlva elaludt. Igaz nem sokat, mert csak 1 óra hosszát aludt, de biztos meg kell szoknia az új helyet. Viszont mosolyogva ébredt, bőszen integetett a gondozónéniknek, úgyhogy holnap is nyugodt szívvel viszem! :)

2 megjegyzés:

  1. Jajjj, de jó! Kriszti nénit kicsit irigylem, annyira kedves nő :) Örülök, hogy jól sikerül ez a bölcsi dolog!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen Kriszti néni tényleg nagyon kedves, Lilla is szereti :)

      Törlés