Valahogy sejtettem, hogy nem fogjuk egyszerre letudni a 2 hét beszoktatást, ezért is jó, hogy még nem dolgozok, majd csak januártól.
Szóval beteg a drágám, én azt hittem, hogy csak meg van fázva, nem is vittem dokihoz, mert a múltkor elvittem fölöslegesen, kb. ugyanezekkel a tünetekkel. Erre ma meg mentünk volna a 15 hós oltásra, erre mondta dokinéni, hogy be sem adja. Írt fel hörgőtágítót, mert azt mondja nem úgy veszi a levegőt, ahogy kéne...Meg mondta, hogy ne vigyem a héten, mert ha erre véletlenül valamit is összeszed, na akkor gáz lenne. :(
Szóval most kicsit szomorú vagyok, nem csak amiatt, hogy beteg a drágám, és a hülye anyja elintézte annyival, hogy 'meg van fázva'...hanem azért is, mert pont ma már ott aludhatott volna, és én nagyon vártam már, hogy milyen lesz. Tegnap már ott ebédelt, és semmi probléma nincs vele, olyan büszke is vagyok rá.
Na, de most az az első, hogy meggyógyuljon.
Jövő héten folyt.köv., remélem akkor már végleg beszokik, egyikőnknek sem jó ez az időhúzás.
Jajjj, nagyon sajnálom ezt a betegséget, de nekünk is ez volt az elején, majd megerősödik és szépen beszokik Lilla! Gyors gyógyulást nektek!
VálaszTörlésKöszi! Ma már voltunk, remélem nem szed megint össze valamit, de tudom ez ilyen...:(
Törlés