Amikor bölcsibe adtam a 15 hónapos Lillát megmondom őszintén néha elkeseredtem, amikor rájöttem, hogy innentől kezdve a nap nagyobb részét mással tölti és csak a töredékét tölti velem. Viszont gyorsan rájöttem arra is, hogy egy kisgyereknek nem a vele töltött idő hossza, hanem a tartalma a lényeges!
Hogy miből gondolom ezt?
Először is két év bölcsi után csak nagyon ritkán emleget olyan dolgokat, amik a bölcsiben történtek vele és konkrét eseményeket még most, az oviból sem nagyon tud felsorolni, ha kérdezem, ellenben gyakran emlegeti, hogy "anya emlékszel, amikor metróztunk apával, amikor Zalakarosan voltunk, amikor gesztenyét gyűjtöttünk, amikor moziban voltunk, amikor itt-meg ott játszottunk, amikor tűzijátékot néztünk, tojást festettünk, stb.stb.stb...."
Ezek a legbiztosabb visszajelzések arra, hogy neki még tényleg nem az együtt töltött idő hossza, hanem a minősége, tartalma a fontos.
Amikor erre saját magam is rádöbbentem, elhatároztam, hogy 3 dolgot minden nap megteszek, amíg még gyerekkorban van! :)
1.) Olvasok neki!
Nagyon fontos, hogy mesét, verset, mondókát halljon a gyerek és nem lehet ezt elég korán elkezdeni. Rengeteget fejleszt a fantáziáján, a szókincsén, a beszéd- és kifejezőkészségén. Ha kifejezetten nem érdeklik a hosszú mesék, akkor egy-egy képes, rövid mesés, mondókás könyvvel lehet próbálkozni, előbb-utóbb megszereti a hosszabb meséket is.
Nálunk nagy kedvencek a mondókás gyűjtemények; a Bogyó és Babóca; Anna, Peti, Gergő könyvek de a kihajtogatható leporellókat is szereti. A lényeg, hogy addig is együtt vagytok, ha csak 10 percig olvasol egy nap...
2.) Játszok vele!
Itt azon van a hangsúly, hogy VELE!. Ahogy látom sokszor játszótereken is, vannak szülők, akik csak elnézik, ahogy játszik a gyerek, és lehet, hogy abban sincs rossz, ha hagyják kibontakozni, de szerintem mindenképpen fontos, hogy együtt IS játszunk. Egy kicsit le kell alacsonyodni hozzá, vissza kell menni gyerekbe, de ebből lesznek a legnagyobb kacagások, a legszebb emlékek, a legnagyobb bújócskák, a leghangosabb visítások (amitől aztán a szomszédok falnak másznak :)). Persze én is van, hogy elküldöm a szobájába, hogy játsszál egyedül kicsim, mert anyának dolga van, de minden nap szakítok időt a közös játékra is. Mostanában Lilla már elkezdte a szerepjátékokat is, így gyakran van, hogy ő irányít, mit csináljak. Ez a legjobb, mert csak hagynom kell magam és nem nekem kell agyalnom azon, mit játszunk! ;)
3.) Minden nap elmondom mennyire szeretem!
Ez nem evidens mindenkinél és nem is kell, hogy az legyen. Mindenki másképpen fejezi ki az érzéseit, a lényeg itt nem is azon van, hogy mondani, de valamilyen módon akkor is fontos kifejezni a szeretetünket, ha egyébként nem vagyunk egy puszizkodós fajták.
Nem vagyok én sem egy nyalizós, nem ömlengek folyton, hogy így-meg úgy szeretlek, sőt...tudok ám rendesen mérges lenni, kiabálni is szoktam vele, ideges is tudok lenni rá. De egy-egy puszival, öleléssel azt is ki szoktam fejezni, mennyire fontos nekem, ő ráadásul kérdezni is szokta: "Anya, szeretsz?" :) <3
Meglepődve hallottam például egyik ismerős nagyszülő pártól, hogy náluk kifejezetten ki lett adva, hogy a kisfiú unokájukat nem lehet szeretgetni, mert fiúsan kell nevelni. Ez azért nem biztos, hogy helyes, mert pont azt nevelik bele, hogy ne tudja kifejezni az érzéseit, alapvetően nem ölelgetik, nem puszilgatják, mert legyen férfias a neveltetése. Szerintem pedig ez nem nemfüggő, igenis egy fiúnak is kell, hogy megmutassuk szeretjük, és nem attól lesz fiús, hogy nem puszilgatjuk, hanem, hogy kék ruhát adunk rá és fapuskát teszünk a kezébe.
De mindez csak az én véleményem! :)
Kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése