Anya nem alszik

De nem azért mert nem szeretnék...Szeretnék én aludni, de nagyon, csak Lilla újabban nem hagy. Nem tudom, hogy mikor jött rá, hogy éjjel is akármikor fel tud kelni és át tudni sétálni elefánikkal együtt, minden fölösleges szócséplés nélkül be tud bújni közénk az ágyba, le tudja rángatni rólam a takarót, ki tudja túrni a fejemet a saját kispárnámról, majd mint aki jól végezte dolgát édes álomba tud merülni. Ez így leírva nem is lenne olyan szörnyű, de folytathatnám még azzal a sorolást, hogy sajnos Lilla ebben is (már az alvásban) az apjára ütött és nem rám. Ami csak annyira bonyolítja a dolgokat, hogy velem ellentétben (aki ahogy lefekszem és elalszom, úgy ébredek /persze, ha hagynak aludni/) apja sokat mocorog éjszaka, vergődik, forgolódik, beszél, stb. Lilla is. .... Ebből következik, hogy a 160x200as ágyunk nem elég 2 örökmozgónak és egy nyugodtan aludni próbáló, de tőlük nem tudó, egyébként éjjel normálisan alvó (értsd: nem forgolódó, nem beszélő /max. fogcsikorgató/, nem bokszoló, rugdosódó) anyának. Az elmúlt 2 hétben egy éjjel kivételével minden hajnalban arra ébredtem, hogy: topogás, mocorgás, majd egy fej megjelenik mellettem és véghezviszi az előbb már leírt kispárna és takaró kisajátítási procedúrát. Amikor végre én is visszaszenderednék (gondolom mondanom sem kell, hogy amúgy sajnos én a nehezen visszaalvós típus vagyok), akkor vagy kapok a mellemre/hasamra/gyomromba/számra/orromra/sípcsontomra egy-két jól irányzott rúgást/ütést, vagy nemes egyszerűséggel lefejel majd félálomban motyogva közli, hogy "anya fáj a fejem" (na, kösz, nekem is!!!!), vagy ami a kedvencem: turkál!!! Alvás közben is motoszkálnak az egyébként napközben olyan cuki kis ujjacskák, de nem ám akárhol, hanem az orromban, a számban, a szememben. Hosszas hangtalan zsörtölődés, gyerekbetakargatás, férj horkolásának megszüntetése után inkább elfordulok. Újra megpróbálok elaludni, de ekkor általában a hajamat kezdi el a kis kezecske csavargatni, húzni, közben édesdeden elkezd ő is horkolni álmában, mintha egyet nem lenne elég hallgatni. Majd egy gyönyörű vesénrúgással megtetőzi az éjszakámat, minek utána ki kell kászálódnom az ágyból, hogy pisilni menjek. (Hiába na, terhesség óta nem szereti a vesém az ilyen inzultálásokat..) Félig csukott szemmel jövök vissza, bújok bújnék be az ágytakaró rám eső fele alá, de ekkor észlelem, hogy valaki már fekszik a helyemen!!! Ez a kis imposztor még álmában is észleli, ha felszabadul egy kis hely és azonnal elfoglalja, így anyának már nincs helye az ágyban. Innentől eldöntöttem, hogy legközelebb, ha meghallom a tipitopi lépteket, én gyors ellentámadásba lendülök és átvonszolom magam az ő szobájába, a kanapéra.
A legviccesebb az az egészben, hogy apja általában semmit észre sem vesz az egészből, ma reggel is édesen vigyorogva kérdezte a reggeli kávé mögül rámlesve: "mikor jött át a gyerek?"..............