Saját tapasztalataimat, élményeimet osztom meg a gyereknevelés, anyaság kapcsán. Akit érdekel, olvashatja; aki talál hasonlóságot saját magával, az tudja hasznosítani a bejegyzéseimet; aki erőt szeretne meríteni, azt is talál; aki kritizálni szeretne, annak is állok elébe, hiszen ebből is tanulhatok. :)
Ezért e blog. :)
Azt hittem sosem jutunk el odáig, hogy egy mese is lekösse Lillát és volt idő, amikor szerettem volna, ha legalább 5 percet ül szépen csöndben a tévé előtt, legalább amíg nyugodtan elmosogatok. Sokáig csak a zene kötötte le, aztán volt egy időszak, amikor a Gyerekdalok a youtuberól napi 20x lement...
Nem is volt ezzel baj, mert úgy voltam vele, hogy inkább ezt hallgassa, mint a Gangnam style-t :). Szép magyar népdalok, gyerekdalok vannak egybefűzve, sokat meg is tanult belőlük.
Igenám, de eljutottunk arra a szintre, hogy már mindig "dalokat" követelt, sőt maga nyitotta ki a laptopot, kapcsolta be, szóval kis informatikus lett és kezelte magának szépen. Persze ezt már nem szerettük volna, csak a munkaeszközünk a laptop, meg nem kell azt még neki kezelni. Úgyhogy jött a következő "zseniális" ötletem kiírom neki dvd-re, de hogy tele legyen a dvd lemez, így írtam rá más meséket is, köztük Bogyó és babócát, mert szerintem ez még egy normális mese.
Jó részek, tanulságos történetek, szép, egyszerű rajzok, Pogány Judit hangjátéka pedig szerintem zseniális, mert hihetetlen hány féle hangon tud megszólalni. :) A zenéje Alma együttes, könnyű, játékos, tanulható dallammal. Persze az elején csak a zenéje kötötte le, aztán néztük a "dalokat". Mára már eljutottunk arra a szintre, hogy végig nézi a mesét is, sőt már tudja, hogy melyik rész, melyik után jön. Ez durva már, tudom. Sokat tud kívülről, harcol ő is Bogyó helyett is a cseresznyéért: "ENYÉÉÉÉM" :), hangosan mondja, hogy az ablakban van a Mikuláscsomag, meg várja, hogy végre a százlábú megkapja a csizmáit ajándékba. Szóval már nem újdonság neki egyik rész sem, mégis érdekli, nézi, ül előtte figyelmesen. Amíg a vizsgaidőszakom volt, őszintén mondom, nagy könnyebbség volt nekem, hogy van ami lekötötte, és nem kellett ránéznem fél percenként, hogy mivel ügyködik éppen. Kövezzetek meg nyugodtan, igen, rászoktattam a mesenézésre a gyereket.:( Olyannyira, hogy most már reggel, amikor átjön, kapcsolja be magától a dvd-lejátszót és hozza a tv-távirányítót, hogy váltsam át neki a video funkcióra, de már a múltkor valahogy azt is megoldotta magától. Lassan eljutok odáig, hogy erről is le kell valahogy szoktatni, mert nyilván nem szeretném, hogy függő legyen, viszont megint csak azzal nyugtatom magamat, hogy jobb, mint ha valami idióta másik mesét nézne (és erre most hirtelen nem tudok példát mondani).
Amúgy meg mesén kívül nem nagyon szoktunk tv-t nézni, a híradót nézzük meg minden nap, de lassan már azt is fölösleges, mert tiszta kékfény, meg bulvár az egész. :(
Nálunk még egyelőre nincsen mese-őrület. Néha úgy gondolom, hogy ez tök jó, néha meg azt, hogy nem biztos, nem jutottam még dűlőre a dolog fölött. Tény, hogy mi se nézünk tv-t, szinte soha. Így néha én is lemaradok egy-két dologról, de talán jobb is, ahogyan te is írtad... Nálunk a gyerekdalok kimaradtak, van helyette maszkabál, néha eszébe jut Editkének, és akkor megnéz belőle 2 éneket, kb 2 hetente. Ha beteg, akkor viszont orrvérzésig, mert inhalálás közben csak így marad nyugton 15 percig. De furi, utána nem akar mesét nézni. akkor Kukori és Kotkodát szoktunk nézni (azt én szeretem :D) meg Fülesmackót, amit meg Editke szeret nagyon.
Én is így vagyok vele, hogy néha jónak gondolom, néha rossznak. Majd alakul. Azért próbálom mással lekötni. De van amikor nekem is jól esik, ha nem kell külön foglalkoznom vele, ez van.. Lusta-anya vagyok időnként :)
Nálunk még egyelőre nincsen mese-őrület. Néha úgy gondolom, hogy ez tök jó, néha meg azt, hogy nem biztos, nem jutottam még dűlőre a dolog fölött. Tény, hogy mi se nézünk tv-t, szinte soha. Így néha én is lemaradok egy-két dologról, de talán jobb is, ahogyan te is írtad... Nálunk a gyerekdalok kimaradtak, van helyette maszkabál, néha eszébe jut Editkének, és akkor megnéz belőle 2 éneket, kb 2 hetente. Ha beteg, akkor viszont orrvérzésig, mert inhalálás közben csak így marad nyugton 15 percig. De furi, utána nem akar mesét nézni. akkor Kukori és Kotkodát szoktunk nézni (azt én szeretem :D) meg Fülesmackót, amit meg Editke szeret nagyon.
VálaszTörlésÉn is így vagyok vele, hogy néha jónak gondolom, néha rossznak. Majd alakul. Azért próbálom mással lekötni. De van amikor nekem is jól esik, ha nem kell külön foglalkoznom vele, ez van.. Lusta-anya vagyok időnként :)
Törlés