2013. június 8., szombat

Bilizünk vagy nem bilizünk?

Jó lenne már ha bilizne, de valami miatt most nagyon elakadtunk e téren. 20 hónapos volt amikor bilit vettünk neki, örült, minden este ücsörgött rajta fél-1 órát, mutogatta, hogy "ott a bilije", mutatta hogy kell bele pisilni, persze csak úgy tett, mintha pisilne, mondogatta, hogy a "bölciben Bojcsi is pisil bele bilibe". Kb. 2 hét után sikerült belepisilnie, én agyon dicsérgettem, Lilla mégis megijedt, és sírni kezdett. Fogalmam sincs, hogy miért. Utána még nem is volt semmi gond, ugyanúgy ücsörgött rajta, viszont egyik este sikerült belekakilnia. Na de azt az üvöltést utána, meg sírást, még rendesen hüppögött is, alig bírtuk megnyugtatni, pedig mondtam, hogy milyen ügyes, nincs semmi baj, ilyen a kaki (gondolom addig nem látta, végül is a pelenkában nem nézegeti. Azóta viszont nem szereti a bilit, egyszerűen nem hajlandó ráülni, még ruhástól sem. Tegnap este 1 óra hosszát dumáltam ráfelé, hogy de csak csücsülj rá, nem kell bele pisilni. Nem. Nem tudom, hogy mi lehet a baja, és erőltetni sem szeretném, viszont attól tartok, hogy ha most ezt a félelmét nem sikerül letörnöm, akkor örökre bennemarad, az pedig nem lenne jó. Alapból is fél mostanában sok mindentől, amit szintén nem értek, mert eddig nem ilyen volt. A wc kizárva, mert oda is csak addig jön be, amíg látja, hogy nem közelítek a lehúzó gomb felé, mert abban a pillanatban elszalad. A küszöböt át sem lépi, csak kívülről figyeli.
Tegnap már én is ráültem neki a bilire (igen...hátha...de nem..), meg még Fánit is ráültettük, de nem, Lilla akkor sem akart ráülni. Szóval teljesen megrekedtünk bilizés terén.
Nem is tudom mit tehetnék, hogy ne is erőltessem, de valahogy ezt a gátat feloldjam benne. Közben persze azt is tudom, hogy ráérünk még, hiszen csak 21 hónapos.
Én mégis kíváncsi lennék, hogy ki hogyan csinálta? Volt hasonló problémátok? Mi vált be a bilire szoktatásban?

2 megjegyzés:

  1. Nekünk meg az a bajunk, hogy csak a kaki megy bele, az mindig. De a pisilést nem érzi meg időben, vagy nem tudom, és így csak van rajta pelus, vagy óránként másik ruci... Nálunk a maci és Bundi ült a bilire, amikor nem akart ráülni, de Editke így kifejezetten sose ijedt meg a bilitől, csak nem volt kedve vetkőzni. Amúgy okosat meg nem tudok. Én a helyedben most nem erőltetném, lehet lecsillapszik idővel. Szerintem Editke is csak azért ilyen lelkes, mert náluk a bölcsi csoportban már csak 2en pelusosak, és látja a nagyoktól, hogy mi van. Remélem megoldódik gyorsan, meg rengeteg ideje van, hogy szobatiszta legyen, én mindig erre gondolok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De ügyes Editke! :) Én igazából nem is akartam még elkezdeni ezt a bilizés dolgot, de nálunk meg Lilla mondogatta folyton, gondolom ő is látta a bölcsiben. Aztán meg örültem, hogy szereti, de most úgy tűnik nagyon elijedt tőle. Remélem később nem lesz gond belőle, most egyelőre hanyagolom a dolgot. Azért este vagyunk pelus nélkül, a bili szem előtt van, előbb-utóbb majd csak megbarátkozik vele. De persze ráér még.

      Törlés