Most egész hétvégén etette a csirkéket, vitte nekik "hejpenyőben (serpenyő) a tápot" és hálistennek, hogy olyannyira nem félt tőlük, hogy folyton fogdosni kellett neki, hogy ő meg tudja simogatni. Megszemléltük a taraját, csőrét a csibéknek. A bolond csirkék már a végén maguktól hagyták evés közben, hogy simogassa őket :) Ugyanez a bánásmód járt természetesen az akváriumban a halaknak is, azzal a különbséggel, hogy őket ugye nem lehet fogdosni, na de kajában azok sem szenvedtek hiányt. Lilla ment, vette ki a "húnyoglájvát" (szúnyoglárva), és szólt papának, hogy a halak éhesek.
A Szálkás kutyáról már ne is beszéljünk, akinek nem győzte már reggel kiabálni ki az ablakból is, hogy "Hálkás gyeje ide Lilla babáhozs" :)
Papája végre a haját is lenyírta, már elég hosszan kunkorodtak a kis semmi hajszálai, meg itt-ott rálógtak a fülére is, így a pelyhes részét levágta neki. Most jöttem rá, hogy hátul a tarkóján már milyen szép erős haja van, így remélem gyorsan elkezd majd nőni is.
Szóval a hétvége jól telt, Lilla nagyizott, apja pihent, anyja tanul
Üröm az örömben, hogy sajnos fotót nem hoztam, mert a fényképezőgépem aksija bedöglött és lusta voltam töltőre tenni. (Amúgy hihetetlen kór támadta meg az aksival rendelkező kütyüjeimet, mert mindnek elromlott az aksija. /laptop, telefon, fényképezőgép/...rossz hatással vagyok rájuk, tuti...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése