2015. december 19., szombat

Nagycsalád leszünk! :)

Még össze sem házasodtunk, amikor eldöntöttük, hogy három gyerkőcöt szeretnénk. Hogy miért, azt nehéz megmondani, lévén, hogy mindketten egy-egy tesóval nőttünk fel. De már az elejétől így terveztük.
Van olyan szerencsénk, hogy elég bibliai módon jöttek is a gyerkőcök: eldöntöttük, hogy legyen és lett! :)
Tudom, sokan küzdenek érte, görcsölnek rajta, dokihoz járnak, stb. Sajnálom is őket nagyon. 
Mi vagyunk a szerencsés ellenpélda, mert tényleg elsőre jött mindig, amikor eldöntöttük.

Megmondom őszintén, nem így terveztük még egy évvel ezelőtt. Petra után is vissza szerettem volna menni dolgozni, de sajnos olyan változások vannak azóta a munkahelyemen, ami miatt úgy döntöttem, hogy egy darabig biztos, hogy nem szeretnék visszamenni. Így eldöntöttük, hogy végülis nincs mire várnunk. Most amúgy meglepődtem, hogy gyorsan összejött, főleg, hogy Petra akkor még elég intenzíven szopizott. De sikerült! Most már 12 hetes vagyok, írok majd az első trimeszterről is bővebben.

Nem akarok most hosszan írni, fogok még...lesz miről. Például az egy hét kórházról, amit Petrával bent töltöttem (ezért nem voltam mostanában), a nagycsaládosság fogadtatásáról (kaptunk hideget-meleget---és itt írom le, hogy NEM a pénz /adókedvezmény, ingyen étkezés, stb./ miatt vállaltunk hármat). 

Szóval jövök hamarosan és folytatom a blogot, az összes bénázásommal, félelmemmel (másfél év különbség...húúúúú), kudarcaimmal és nagy ötleteimmel, a gyerekekkel, a fejlődésükkel és úgy általában mindennel, ami hozzánk tartozik! :)




1 megjegyzés:

  1. Atyaég, Mara! Innen kell megtudnom, nemár! :D Hát GRATULÁLOK nektek, csupa-csupa nagybetűvel. Ha valahova, hát hozzátok való 3 (4-5-6...) gyerek, az biztos! Micsoda karácsonyi meglepi! Jajjj, tényleg nagyon örülök nektek, sok-sok boldog babavárós percet!

    VálaszTörlés