Május elsejére Lilla 39-40 fokos lázat produkált, minden előzmény nélkül. Mondanom sem kell, hogy nem lepődtem meg rajta, hiszen már olyan "régen" volt beteg (előtte hétvégén). Ügyeletre nem akartam elvinni megint fölöslegesen, amit ott mondanak, azt magamtól is tudom már. Estére apjának vissza kellett "vonulnia" Szentendrére, így én maradtam egyedül a lázas gyerekkel. Hát volt már jobb éjszakám is... 3 óránként felszökött a láza, de mivel a kúpot nem lehet ilyen gyakran adni, ezért jött a szadimódszer: hidegvizes borogatás. Persze közben a drágám aludt volna, de ha hagyom aludni 40 fokos lázzal, ki tudja mi minden szörnyűség történne. Ezt játszottuk egész éjszaka, 4 óránként kúp: germicid-nurofen felváltva, közben meg borogatás. Dokihoz mikor elvittem, mondtam is neki, hogy lázas, de más tünete nincs, és ő sem talált amúgy semmit. Hosszas vizsgálódás után megállapította, hogy "kicsit vírusos a torka", de ettől még nem kéne, hogy ilyen magas láza legyen. A biztonság kedvéért vigyünk pisit a laborba, nehogy húgyúti gyulladása legyen.
Igen ám, de hogyan veszel pisimintát egy 20 hónapos gyerektől, aki még nem bilizik? "Egyszerű" a megoldás: veszel a patikában vizeletgyűjtő zacsit, kemény 50 ft-ért. Na de ez is elég szadi módszer. Először is, persze hogy le akarja piszkálni, másodszor: szegény sírt egy óra hosszát, annyira erős a ragasztója vagy mi,a mivel végülis felragasztod neki :( ..Nagy nehezen megitattam vele 3 deci teát, felragasztottam a zacsit, kapcsoltam neki bogyó és babócát, mert az leköti, de így is sírdogált, míg végre sikerült pisilni. A lényeg, hogy másnap kiderült, hogy totál negatív a pisiteszt, szóval nincs baj hálistennek, de mire ez kiderült addigra a láza is elmúlt. Ennyi...van az úgy, hogy nem tudjuk mi volt a baj, az ő pici szerveztük, normális immunrendszer hiányában még így reagál mindenre.
Tegnap behívtak a bölcsibe, be is mentünk Lillával ebédidőben, és kaptam anyáknapi ajándékot :) Az ELSŐ :) Nagyon aranyosak, kaptam egy kis cserepes virágot, egy kézzel készített papírvirágot, és egy nagyon személyes ajándékot is, amiben Lilla is részt vett az elkészítésében: egy szív alakú gipszformába a kis keze lenyomata!
Nagyon szép, okos ötlet volt a gondozónéniktől, nem is tudok rájuk haragudni, pedig most lenne egy kis okom...röviden csak annyi, hogy lejelentették Lillát hiányzóra hétfőre, így hiába gyógyult nem mehet bölcsibe, mert nem kapna kaját, pedig nekem kedden vizsgám lesz. Nem tudom miért csinálták, mert máskor nem így volt...De, hogy szólnom kellett volna...De hogyan szóljak reggel 9ig, ha délben van orvos? Amúgy meg amikor szóltam, hogy beteg, direkt mondtam, hogy csak a héten nem megy (sejtettem, hogy nem lesz hosszú a dolog, ha meg mégis, és megrendelik fölöslegesen a kaját, akkor sem az 380ft fog földhöz vágni)....Mindegy, így Lilla hétfőn is itthon lesz velem, én meg a keddi vizsgámra most készülök :)
Merthogy apja volt olyan rendes és felpakolta Lillát, elutaztak anyósékhoz a hétvégére, hogy én kicsit feltöltődjek, na meg tanuljak. Jól is érzik magukat, épp most kaptam az MMS-t, épp kisvasútaznak a Mátrában:
Drágaságomnak nagy vágya volt kedd óta a vonatozás, akkor kisétáltunk apja elé, hát az egész állomást felkiabálta, hogy "apa kiszállt vonatból, Béla vezeti" :). A Béla vezeti, az onnan jött, hogy keresztapám (Béla, de gondolom egyértelmű) mozdonyvezető, és bár erre csak "átutazóban" jár, mert a körIC-ket (Bp. keleti- Bp. nyugati között Nyíregyháza felé :))vezeti és az itt nem áll meg, de egyszer apja mondta neki, hogy nézd kicsim a vonatot Béla vezeti, hát azóta minden vonatot Béla vezet. :):):)
Ja, még egy beszólása eszembe jutott, ezt meg hétfőn reggel mondta, mikor kérdeztem, hogy na indulhatunk a bölcsibe? Erre Lilla közli, hogy "na anya előveszi bicojóóót"...hogy honnan jutott eszébe nem tudom, de kérésre muszáj volt a pincéből felcipelnem a bicajt és azzal vinni. :) Hát így telnek a hétköznapjaink :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése