2013. április 21., vasárnap

Alvási pozitúrák és prüszkölő ló!

Mivel ránkszakadt hirtelen a nyár a tél után (március 26-án még szánkóval vittem Lillát bölcsibe, ma meg 28 !! fok volt!!----> hová tűnt a tavasz???), egész hétvégén kint voltunk. Főleg, hogy egy hónapos katonáskodása alatt apja is ugye csak hétvégén van itthon. Viszont mivel most nem tehetjük meg, hogy messzebb utazunk, vagy fizetős programokat válasszunk, szétnéztünk a környéken. Ezért is szeretek az egyetemhez "tartozni", közel lenni hozzá, meg ismerni a lényeges embereket, mert így tuti nem unatkozunk :) Elég csak elsétálni a takarmányozástani tanüzembe, ahol most kiscsibék nevelkednek és minket be is engednek pipizni :) Lilla megilletődött, de mostanában mindentől, ami újdonság. Mondjuk anyukáméknál pedig látott már tyúkokat, na de ezek itt még infralámpa alatt szaladgálnak és sárga pihés csibék :) Kihalásztam neki egyet, és odatettem hozzá, hogy simogassa meg, hát érdekesen nézett rá, de aztán mondta, hogy "heletem" :) /fordítás: szeretem/.
Tartanak ott lovakat is, most egy volt ott, akivel találkoztunk, na attól nagyon tartott, de hát persze, hatalmas. Neki meg főleg, a kis 78 centijével amúgy is egy törpicurt nevelek, szóval neki aztán tényleg hatalmas lehet egy ló. Azért egyre közelebb jött hozzá, ahogy hívtam, én simogattam a paci orrát, hogy lássa nem bánt, erre a szegény paci biztos a csirkeszagú kezemtől prüszkölt egyet, mire Lilla úgy megijedt, hogy üvöltve ugrott az apja ölébe ...:( Hát ennyit az állatokról, de persze nem hibáztatom, én is féltem kiskoromban mindentől. Szegény nagyapám meg is lepődött, mikor megtudta, hogy agrármérnök leszek, és meg is jegyezte, hogy "Jányom, dehát te még a tyúktól is félsz!!!". Hát már nem félek....:)
Sokat játszótereztünk is, meg voltunk  ismerős kislányt látogatni is, szóval jól elvoltunk.
Persze ezek a programok, meg  kinti levegő még fárasztóak egy ilyen kicsikének....
Nade, hogy ennyire????:
Igen, a kép nem látszat, Lilla valóban alszik..:) Főztem, ő elvolt az ágyon, onnan pont kilát a konyhába. Még beszélgettem is hozzá, erre egyszer csak megunta, elfordult, mire megyek be már horkol..:D Hát azt hittem összepisilem magam a nevetéstől, pedig láttam én már ezt a gyereket sok más érdekes helyen is elaludni.
Aludt már hintában, etetőszékben de még biciklin is, hátul ülve. Szóval irigylem ezért, hogy bárhol, bármikor el tud aludni :)


  

1 megjegyzés:

  1. :D Édes kicsi szíve, hát hogy lehet így aludni???? (mondjuk én meg állva aludtam gyerekként, szóval lehet :)). A tavaszt én is keresem, de nem találom.

    VálaszTörlés